Császármetszés utáni hüvelyi szülés (VBAC) az orvos szemszögéből – dr. Ujvári Attila válaszol

Ujvári Attila doktorral több alkalommal volt módom császármetszés utáni hüvelyi szülést kísérni, ezért őt kértem, válaszoljon a VBAC-et érintő kérdéseimre.

Ma Magyarországon a szülő nők több mint egyharmada császármetszéssel ad életet gyermekének. Miért emelkedik évről évre a műtéti szülések száma?

Úgy gondolom, a gyors, áttekinthető, kontrollálható – nem ritkán rövidtávon gondolkodó – megoldásokra való törekvés nagyon jellemző a mai szülészeti gyakorlatban. A császármetszés a vajúdás okozta várakozással, bizonytalansággal járó feszültség elkerülésének „jó eszköze” lehet az összes szereplő számára – gondoljunk csak a szülő nőre, a férjre, a rokonokra, a szülésznőre, az orvosra és a kórházra is. A fennálló jogrendszer a császármetszéssel szemben csaknem esélytelenné teszi az esetleges károsodással járó hüvelyi szülést. A szülés során felvetődő kérdésekre orvosi oldalról egyszerűbb válasz a műtét, mint az árnyaltabb megoldás megkeresése.

Melyek azok az orvosi indokok, amik mindenképp császármetszés elvégzését teszik indokolttá, és melyek azok az esetek, ahol az orvos mérlegelésétől függ, hogy császármetszésre vagy természetes szülésre kerül sor?

A következő esetekben mindenképp császármetszésre kerül sor: előre esett köldökzsinór, lepényleválás, akut vagy krónikus súlyos maradandó magzati oxigénhiány, kedvezőtlen fejtartás melletti farfekvés első szülőnél, nem fejvégű „A” magzat ikreknél és méhrepedés.
Az orvosi mérlegelés a következő esetekben játszik nagyobb szerepet: a szülés folyamatának leállása, fájásgyengeség, téraránytalanság gyanúja, fejbeilleszkedési zavarok, farfekvés, méhen végzett előzetes műtét (császármetszés vagy egyéb), illetve az anyai kérés.

A riport folytatása Lénárd Orsi oldalán olvasható.