Nem volt gyerekszobája!

Nemrég olyasvalakiről jelent meg egy hír a neten, aki meglehetősen bárdolatlan megjegyzést tett valakire. Kijött belőlem a pszichológus, és védelmembe szerettem volna venni, megvilágítva, hogy biztos "nem volt gyerekszobája". Ahogy elkezdtem írni, rájöttem, hogy ez a mondat ma már nem azt jelenti számomra, mint amit tíz-húsz éve jelentett - persze, ha szó szerint értelmezzük.

Ma azt mondjuk, jobban jár, és valószínűleg jobban is fog viselkedni, jobban tűri a stresszt, és toleránsabb lesz, akinek pici korában NINCS gyerekszobája, hanem születésétől kezdve a szüleivel egy szobában, a felnőttektől kéznyújtásnyira, vagy akár velük összebújva alszik, a szülei közelében játszik, vagy a szülei egyikén "tartózkodik", ölben, karban, hordozókendőben.
Akinek pedig gyerekszobája van, szép baldachinos ágyban alszik, járókában játszik, és a szülők füle helyett bébiőr, ne adj isten síráselemző készülék figyeli az igényeit, nagy eséllyel nehezebben viseli majd az élet viszontagságait, rosszabbul tűri a stresszt, nehezebben tolerálja azokat a dolgokat, amelyek zavarják köreit, nehezebben tud távoli célokért küzdeni, ehelyett inkább a közeli kielégülést keresi.

Folytatás a Padlásműhely oldalán