Pályaművek, 2014

Az Érdi Védőnői Szolgálat és a Kötelék Közösség a 2014. évi Szoptatás Világhetéhez kapcsolódva pályázatot hirdetett "Mit adott nekem a szoptatás?" címmel, amelyre rövid írásokat vártunk. Az alábbiakban a beérkezett pályaművek olvashatók.

Mit adott nekem a szoptatás?

Biztonságérzetet, hogy menni fog, hogy össze fogunk szokni, jól kijövünk majd.
Igazi, mély kötődést kis porontyom felé, így nem csak összeszoktunk, hanem igazán szeretjük egymást. Hiányzik, ha valami miatt nincs velem, és a cicik is jelzik a hiányt, bár már 14 hónapos a lányka.
Mindennapos összebújást a legdrágább gyerkőccel, akit a Jó Isten a gondjaimra bízott.
Csodálatos gyógymód ez éhségre, szomjúságra, csalódásra, totyogás közbeni sérülésre, éjszakai ébredésre. Lehetőség a pihenésre, hiszen nálunk a szoptatás a legjobb altató.
Mit ad nekem a szoptatás?
Minden nap megerősít anyai létezésemben, csodálatos pár perc, mikor belefeledkezve gyönyör-ködhetek a kislányomban, mert épp nem szaladgál el, pár különleges perc, ami csak a miénk!

K.A.


Mit adott nekem a szoptatás?

Első gyermekünkre 4 hosszú évet vártunk. Amikor útnak indult, minden tökéletesnek tűnt. Aztán a 31. héten megfordult velünk a világ: elfojt a magzatvíz, császármetszés, alacsony súly, lélegeztetés, gyógyszerek, három hét inkubátor, hazaérkezés öt hét után.
Mit adott nekem a szoptatás? Lelki békét a nehéz kezdet után. Az érintés, az összebújás varázsát. Az együtt-belealvás pihentető voltát. A császármetszés miatt sérült önbizalmam újbóli megerősödését, a "képes vagyok" érzés átélését. Boldogsághormonokat. Szemében a tekintetet, amiben MINDEN benne volt. Örök élményt és emléket!

Landthaller Rita


Mit adott nekem a szoptatás

Közel 7 éve szoptatok, most már csak esténként, 4 éves kisfiamat. Kezdetben szinte semmit nem tudtam a szoptatásról, szinte mindenre újszülött, majd szépen cseperedő kisbabám tanított meg; megtanított rá, hogy minden apró rezdülését figyeljem, és álmomból is fölébredjek, ha szükség van rám.
Olyan szeretetet, közelséget adott, amihez foghatót azelőtt soha nem éltem át.
Tartást adott és büszkeséget, hogy képes vagyok testileg és lelkileg is táplálni egy csecsemőt, kisgyereket.
Nyugalmat, mert nyugodt voltam, hiszen a lehető legjobb táplálékot nyújtom gyermekeimnek azáltal, hogy szoptatom őket. Nyugalmat, mert a síró babát, hisztis, dacos kisgyereket meg tudtam vigasztalni a szoptatás által.
Sokszor pihenést is jelentett a szoptatás a házimunka után; a pár napos, pár hetes, sőt még a pár hónapos csecsemővel is hosszú órákig lehetett pihenni és olvasgatni a szopis fotelban, és mikor Apa is otthon volt, még az is előfordult, hogy tálcán kaptam a vacsorát.
Változatosságot is jelentett sokszor azáltal, hogy szokatlan helyeken és helyzetekben szoptattam; erdőben, patakparton, árnyas diófa alatt, a Deák téri evangélikus templomban orgonaszó kíséretében. De előfordult próbafülkében, orvosi rendelő várójában, étteremben, kilátóban, múzeumban, sőt még hajón is.
Megtapasztalhattam csodálatos emberek önzetlen segítségét, mikor kezdő anyaként egyedül éreztem magam, és ilyenkor jólesett más édesanyák támogatása.
Azt az örömteli érzést, hogy a természet része vagyok, hiszen a legtermészetesebb módon táplálom gyermekeimet, ahogy előttem tette és teszi most is számtalan anya, évmilliók óta.

Zováth Adrienne


Mit adott (és ad) nekem a szoptatás?

A világ talán legszebb látványát: ahogy a háborgó lelkű pici baba, akinek épp nem kerek a világ, ellentmondást nem tűrően rácuppan a cicire, a mohó szopizásban kortyról kortyra jobban megnyugszik, pocija tele, lassan elalél, tagjai elernyednek, az elégedett mosolytól kicsúszik a szájából a mell, a tej kicsurran a szája szegletén, és a szuszogó, illatos babaarcon elsimulnak a ráncok.
Békésen, boldogan elaludt. Bármeddig elnézném így Őt. Az én babám, az én mellem, a mi szopizásunk.
Csendet és békességet, nyugalmat és harmóniát. A zaklatott napokon is.
Gyógyírt a császármetszés miatti keserűségre, csalódásra, üresség érzésre.
Önbizalmat, sikert és büszkeséget, hogy ez nekem megy, én ezt tudom nyújtani a gyerekemnek!
Hitet és magabiztosságot, hogy NŐ és ANYA vagyok!
Kényelmet, praktikumot, szabadságot: nincs szükség hosszas előkészületekre, ha ki akarjuk tenni a lábunkat itthonról.

És még mit adott?
„J” kosaras melltartó méretet :)


Amit a szoptatás adott nekünk (nem csak nekem)

  • az anyatejért való "küzdelem" során nekem a hitet önmagamban, hogy képes vagyok "bármire"
  • a tudást, amit a témával kapcsolatban megszereztem
  • a támogató emberi kapcsolatokat, melyeket ezalatt szereztem
  • az út a belső megérzések megerősítésére
  • a gyerekeimmel jobban összhangban lenni, megérezni mit szeretne anélkül, hogy megszólalna
  • a gyereknek egy legjobbat, hibátlan részt magamból
  • a csillogás a szemekben, hogy "anya megint kitalálta, hogy mit szeretnék" érzés
  • az egyik legjobb dolog a születés után
  • "anya biztos, hogy itt van velem" érzés
  • férjnek egy picit elégedettebb anyát

Mit adott nekem a szoptatás?

Hogy szoptassam-e a gyermekemet, számomra nem kérdés. Nem azért, mert elvi kérdésnek tar-tom, sokkal inkább annyira természetesnek, mint a levegővétel, vagy a szeretet iránti vágyakozás.
Épp a természetessége miatt nem éltem meg „a szó szoros értelmében” különleges élményként a szoptatást, hiszen pont annyira vált a napjaim részévé, mint az, hogy édesanya lettem. De épp a természetességéből fakadnak azok a csodálatos és leírhatatlan élmények, melyek akarva-akaratlanul magukkal ragadnak és felejthetetlenné teszik ezt az időszakot – tartson ez bármeddig.
Egy olyan dolog részese lehettem, amit korábban nem ismertem, ami nem tanulható, egyszerűen csak adott egy lehetőség, és a lehetőség kihasználása önmagában egy varázslat. Egy varázslatos érzésekkel és szeretettel teli művelet, ami mindeközben teljesen természetes – hihetetlen párosítás. Ösztönös és csodás érzés, amely anyát és gyermekét közelebb hozza egymáshoz, létrehozva egy leírhatatlan belső köteléket. Ez egy olyan érzés, amit érezni kell, nem lehet sem felkészülni rá, sem hosszú tanulmányokat írni róla. Ezt kaptam én a szoptatástól. Az egekig repített olyan érzések szárnyán, ami örökre rabul ejtette a szívemet.

A csecsemő

A csecsen növő csecsemő
mosolyog ám, ha tele a bendő;
akkor látszik, mily elégedett ő,
ha mosolyog és tele a bendő.

Haris Mária


Mit adott nekem a szoptatás?

Vargyasné Sulyok Tímea vagyok és egy kislány gyermekem van Anita. Most várom második kisbabámat. Úgy gondoltam, hogy megosztanék Veletek pár gondolatot a szoptatás fontosságáról.
Tudom, hogy a hasznosságáról már nagyon sokat hallottatok, főleg védőnőktől, újságokból, de úgy gondolom, hogy ha tapasztalt-gyakorlott anyukától halljátok, akkor az még inkább motiváció lehet arra, hogy szoptassátok születendő gyermeketeket.
Annak idején én is sokat hallottam arról, hogy a szoptatás fontos a gyermek egészsége szem-pontjából, a meghitt kapcsolat kialakítása miatt, mindig kéznél van, hiszen nem kell elkészíteni….ez mind-mind így van, de én mégsem erről szeretnék nektek írni.
A személyes tapasztalatom: már a kislányom megszületése után törekedtem arra, hogy mihama-rabb elkezdjen szopizni. Az első napon sajnos nem sikerült, de nagyon elszánt voltam és a második napon sikerrel jártam. Szavakba nem tudom önteni azt a fantasztikus érzést, amikor a gyermekem rátalált „anya cicijére” és elkezdte szívni a tejecskét. Elképesztően fantasztikus volt, hogy én táplálhatom a kis csöppségemet.
Az első napokban meglátogatott minket a védőnő is, aki figyelemmel kísérte a szoptatás technikáját, hogy még jobban, még eredményesebben szoptathassak.
Abban látom a szoptatás fontosságát és hasznát, hogy Anita lányom nagyon ritkán beteg, illetve ha meg is betegszik, 2-3 napnál nem tart tovább betegsége és sokkal könnyebb lefolyású, mint azoknál a gyermekeknél, akik tápszert kaptak csecsemőkorukban. Sokkal ellenállóbb az immun-rendszere, mint sok más gyermeknek, akiket nem anyatejjel tápláltak.
A másik nagyon fontos dolog az-az iszonyatosan szoros kötődés, amely véleményem szerint egy-részt a szoptatás alatt alakult ki, másrészt pedig természetesen az évek alatt.
Az apákat is sokszor be lehet vonni a szoptatásba, ha még ne is közvetlenül, de nálunk sokszor előfordult, hogy apa csak leült mellénk az ágyra és csodálta, ahogyan Anita teljes erővel szívta a tejecskét és közben aprócska kezeit a mellemre tette.
Ami talán egy apa részéről a legnagyobb elismerés, amikor azt hallja, amit én: „Anita azért ilyen kis vasszervezet, mert 1,5 évig szoptatott baba volt.” Ebből a mondatból én mindig azt a következtetést vonom le, hogy büszke Rám, hogy megadtam azt a gyermekünk számára minden olyan létfontosságú táplálékot, amire szüksége volt és az anyai szerep ezen részét jól láttam el.
Számomra nem is kétséges, hogy második gyermekemet is szoptatni fogom, mert az én szloge-nem, ha ezt lehet így mondani: „Az anyatej, a legtöbb mi adható!”

Vargyasné Sulyok Tímea Tünde