A kötődésről

A kötődés egy láthatatlan, rugalmas kötelék anya és gyermeke között. Bizonyos tekintetben hasonlít a bevésődés folyamatára, mellyel a kislibák kikelésük után egy életre eszükbe vésik anyjuk képét (imprinting). Mindkét folyamatnak – az imprintingnek és a kötődésnek is – hasonlók a céljai: az éretlen és tapasztalan utódot a biztonságot nyújtó anya közelében tartani.

Míg a kislibák kikelésük után szaladnak, az embergyerek nem képes aktív helyváltoztatásra, ezért hiába is rögzítené édesanyja képét születése után, követni nem tudná őt. Ehelyett a kötődési viselkedés az, ami anyát és gyermekét nem engedi eltávolodni. A kötődés tulajdonképpen egy jól fejlett szabályozórendszer, melynek működése a gyermek mozgékonyságának növekedésével párhuzamosan válik hangsúlyossá.

A 7-8 hónapos gyermeket két, egymásnak ellentmondó vágy vezérli: felfedezni a világot, megérinteni, megtapasztalni mindent, illetve ezzel szemben munkál benne a közelség keresése, a biztonság, az ismerősség – az anya – utáni vágy. A kötődési rendszer többek között e két vágy között próbál egyensúlyt teremteni: felfedezésre sarkallva a gyermeket, mikor az édesanya elérhető és jelenlétével biztonságot sugároz, illetve egyedüllét vagy veszélyhelyzet esetén a biztonságot jelentő anya keresése és a megnyugvás utáni vágy válik kifejezetté.

A kötődési rendszerben – optimális esetben – természetesen az édesanya is részt vesz, a gyermek távolodása, sírása esetén az anya közelít gyermekéhez, felveszi és megnyugtatja őt. A kötődés tehát egy komplex viselkedési rendszer melyben mind az anyának, mind a gyermeknek aktív, kezdeményező szerepe van, természetesen eleinte az édesanyát terheli a nagyobb felelősség, ő felel az egyensúly fennmaradásáért. A kötődéselmélet egyik kulcsmotívuma szerint a biztonság élményének ezen korai megtapasztalása – illetve ennek elmaradása – mentén kiépül a gyermekben egy modell, mely későbbi kapcsolatainak is alapjául szolgál.

A teljes cikk Csóka Szilvia honlapján olvasható.