Szoptatás Világhete, 2015 - az UNICEF a szoptatás támogatásáért

Tíz négyzetméter szeretet

Ez az animációs film a kínai szoptatást népszerűsítő kampány részére készült. Ha teret adunk a szoptató anyáknak, az segít abban, hogy több édesanya tudja sikeresen szoptatni a gyermekét.


A Szoptatás Világhetének idei témájához kapcsolódva készítette az UNICEF ezt a fotóriportot Elsebeth Aklilu egy napjáról, aki amellett, hogy az etiópiai anyák és gyermekek egészségének javításáért dolgozik, gondot fordít arra, hogy saját 10 hónapos kisfia szoptatására is időt szakítson. A riport célja, hogy megerősítse az asszonyokat abban, hogy a munkájukat egyeztessék össze a szoptatással és gyermekeik nevelésével.

Breastfeeding and work


A Szoptatás Világhete, amit augusztus első hetében ünneplünk, minden évben arra irányítja a figyelmet, hogy a szoptatás kritikus jelentőségű a gyermekek számára világszerte. A szoptatás a legegészségesebb életkezdetet nyújtja, miközben egyike a legegyszerűbb, legleleményesebb és legköltséghatékonyabb eszközöknek, amikkel rendelkezünk a gyermekek túlélésének és fejlődésének biztosítására.

Az idei téma – „Munka és szoptatás – Valósítsuk meg együtt!” – azt emeli ki, hogy jobb támogató rendszerre és irányelvekre van szükségünk ahhoz, hogy a dolgozó anyák szoptatni tudják gyermekeiket.

Megközelítőleg 830 millió női munkás dolgozik a világban. Sokan közülük a szülés után rövid idővel visszatérnek a munkába, és támogató nemzeti irányelvekre, illetve jogi környezetre – mint például fizetett szülési szabadságra és szoptatási szünetekre – van szükségük ahhoz, hogy folytatni tudják kisbabájuk szoptatását. Asszonyok milliói dolgoznak bejelentés nélkül, szezonális vagy alkalmi munkásként; az ő esetükben még nagyobb akadályok tornyosulnak a szoptatás elé. Számukra nélkülözhetetlen az erős családi és közösségi támogatás annak érdekében, hogy képesek legyenek megfelelni azoknak a követelményeknek, amiket a munka és gyermekük szoptatása támaszt.

A folytatás a SzoptatásPortálon olvasható.