Mit várnak a magyar szülők a családbarát szülészetektől?- 2. rész

A szemléletformálás lehetséges akadályai


Dr. Kun Judit Gabriella hosszú évekig vett részt a bababarát kórházak minősítésében. Az egyik legnagyobb kihívást a tekintélyelvű gondolkodás jelentette számára:
– Nem igazán sikerült megértetni a kórházi dolgozókkal, hogy a bizottság tagjaiként segíteni, támogatni vagyunk mellettük, hogy elérhessék a céljukat, nem pedig “ellenőrizni”, kritizálni, megbüntetni őket. Nem alakult ki kultúrája a belső munkamegbeszéleseknek sem, ahol az osztály dolgozói együtt ránézhetnek az eseteikre, felülvizsgálhatják a gyakorlatukat – egymás között, egymás álláspontját meghallgatva.

Mit várnak a magyar szülők a családbarát szülészetektől?- 1. rész

Örvendetes módon itthon is egyre nagyobb nyilvánosságot kap azoknak a szülőknek a hangja, akiknek a családdá válás csodájához méltatlan körülmények között kellett átélniük gyermekük születését. Pozitív fejlemény, hogy a változás szükségességét a kormányzat is elismeri: A közelmúltban 10 milliárd forintnyi összeget különített el “Családbarát Szülészetek” támogatására.

"A várandósság az nem egy betegség"

Ma három éve, hogy Magyarországon is kirobbant a rózsák forradalma és egyre több nő mer nyíltan beszélni arról, milyen élmények érték gyermeke születése során. Van, aki egy levélben, egy rózsával együtt helyezi el emlékeit a szülészeti osztályon, mások kis közösségben vagy a nagy nyilvánosság előtt döntik le a tabukat. A Másállapotot a szülészetben mozgalom azért jött létre, hogy felületet adjon ezen anyák történeteinek, és hogy a magyar egészségügyben is segítse a legfejlettebb szülészeti normák beépülését. Az eddig elért eredményekről a mozgalom két tagjával, Viktóriával és Csillával beszélgettünk.

WHO ajánlások - Pozitív szülésélményt célzó szülészeti ellátás

Az Egészségügyi Világszervezet "Pozitív szülésélményt célzó szülészeti ellátás" címmel átfogó, naprakész iránymutatást adott ki az alapvető szülészeti ellátásról, ami összefoglalja a WHO eddigi és új ajánlásait. Az ajánlás csomag - amennyiben együttesen bevezetésre kerül - a körülményektől és az egészségügy általános színvonalától függetlenül biztosítja a jó minőségű és bizonyítékokon alapuló ellátást.

Tíz ötlet a nyilvános helyen történő diszkrét szoptatáshoz

Sok anya természetesnek tartja, hogy az utcán, orvosi rendelőben, hivatalban vagy bárhol megszoptassa a kisbabáját. Mások zavarba jönnek ennek a lehetőségnek még a gondolatától is. 

Azok, akiknek nem probléma a nyilvános helyen történő szoptatás, nagy szolgálatot tesznek: nemcsak maguknak és gyermeküknek, hanem azoknak a lányoknak és asszonyoknak, akik még nem anyák - számukra meghatározó lehet az, hogy szoptató anyákat látnak maguk körül.

Azoknak pedig, akik az utóbbi csoportba tartoznak, segíthetnek az alábbi tippek.

Önkéntes toborzó, 2018

A Kötelék Közösség szeretettel hív és vár minden érdeklődőt
2018. szeptember 15-én 10 órától
bemutatkozó, önkénteseket toborzó rendezvényére.
Helyszín: Érd, Földrajzi Múzeum kertje


A Kötelékben édesanyák és szakemberek együtt dolgoznak azért a közös célért, hogy a családok független és hiteles információhoz, értő, elfogadó meghallgatáshoz, közösségi támogatáshoz jussanak a szülés körüli időszakban.
Ehhez a szakmai hátteret a velünk együttműködő, illetve közöttünk tevékenykedő szoptatási szaktanácsadók, hordozási tanácsadók, perinatális szaktanácsadók, védőnők és orvosok biztosítják.
Feladatainkat, céljainkat együtt tűzzük ki, majd osztjuk fel, ezekből mindenki lehetőségei, képességei és kedve szerint választ.

Egészségesebb lesz a gyerek, ha apa is jól van

Míg a régebbi pszichológiai elméletek többnyire az anya szerepét hangsúlyozzák a gyerek nevelése és későbbi pszichés egészsége szempontjából, az utóbbi években egyre több kutatás emeli ki az apa szerepét. Nemrég egy huszonöt éven keresztül tartó, követéses vizsgálat igazolta, hogy kevesebb problémával küszködnek azok a kiskamaszok, akiknek apja csecsemőkorukban élvezte az apaszerepet.

Ezeket a készségeket csak az apák tudják átadni

Az anya-gyerek kapcsolatról és annak gyerekre gyakorolt hatásairól kismillió szakkönyv szól, miközben úgy tűnik, az apák szerepét csak az utóbbi időben kezdjük felfedezni. Az elmúlt tíz évben az apák részvétele a gyereknevelésben egyre hangsúlyosabbá vált, és ezzel párhuzamosan sorra jelentek meg az apák, az apa-gyerek kapcsolat hatásait vizsgáló kutatások.