Az éjszaka átalvása és a szoptatás

Valószínűleg nem nagyon akad olyan felnőtt, aki önként azt választaná, hogy szeretne éjszaka többször is felkelni ahelyett, hogy aludna, mint a bunda. Csecsemők, kisgyerekek mellett azonban rendszerint úgy alakul az élet, hogy többször is kénytelenek vagyunk felébredni. Logikus a feltételezés, hogy a nyugalom érdekében célszerű minél előbb rászoktatni a babát az éjszaka átalvására. Léteznek is olyan könyvek, módszerek, amelyeknek az a lényege, hogy egyre kevésbé reagálunk a baba sírására, mire ő majd megérti, hogy fölöslegesen próbálkozik, és helyette szépen aludni fog.

Miért nem hagyod sírni?

Ne vedd föl mindig! Meglátod, megszokja, nem lesz egy perc nyugtod sem! – hány szülő hallgatja untig az előző generáció intelmeit, az elkényeztetett baba mítoszát? Hányan veszik fel mégis, bűntudattal telve a babát, mert valahol érzik, hogy a világ akkor kerek, ha összebújnak.

Az első séta

A széltől is óvjuk, hát persze. Még olyan picike! Ez nem jelenti azt, hogy a négy fal között kell ülnöd amíg eléggé megnő! Csalogat a napsugár, irány a szabadba!

Egyre-másra találkozom olyan friss anyukákkal, akik már nagyon vágynak egy kis sétára, legalább a háztömb körül, vagy akár a parkba vagy kirakatot nézni. Csak kiszabadulnának végre a négy fal közül! Amikor azt kérdezem: mi tart vissza?, a válasz rendszerint az, hogy a babával még nem lehet.

Vajon mit akarhat a kisbaba?

Mi segít az anyának, hogy megértse a kicsit?

A csecsemő éhségjelei, nyűgössége, mosolya vagy éppen sírása mind olyan jelzés, amely valamiféle választ vált ki a szülőkből, különösen az édesanyából.

Minél élénkebben reagál az anya ezekre a jelzésekre, azaz minél inkább megvalósul a válaszkész gondozás, annál harmonikusabb kapcsolat alakul ki az anya és a kisbaba között, és annál biztonságosabban fog kötődni a gyerek. A kötődés minősége a későbbiekben kihatással van a gyermek önbizalmára, empátiás készségére, arra, ahogy a konfliktusokat kezeli, sőt a későbbi párkapcsolatára is. Régóta tudjuk, hogy a szoptató anyák előnyben vannak ezen a területen. Egy újabb kutatás közelebb vihet a magyarázathoz.

Generációs szakadék

„Kislányom, tartsd a fejét!” – ugrik oda a nagyi az újdonsült anyához. A hirtelen mozdulattól mindenki megijed, a baba sírni kezd, a hordozásnak is annyi, ha az anya nem túl elkötelezett, magabiztos, vagy nem kap további támogatást.

A nagyi azt hiszi, hogy a baba egész buksiját meg kell támasztani, nem elég, ha a kendő a tarkót támasztja. A nagyi azt hiszi, hogy tönkre megy a baba gerince, ha sokat hordozod. A nagyi úgy tudja, hogy nem elég csak anyatejet adni a picinek, teáztatni kell, hogy ne száradjon ki. A nagyi szerint hat hetes koráig nem szabad kivinni a babát a lakásból, mert elkap valami fertőzést. A nagyi jót akar!

A nagyi többnyire valóban jót akar. Fölnevelt egy (két, három) gyereket, hallgatott a saját anyjára, Pikkler Emmire, Spockra, a védőnőjére. Ő is a legjobbat akarta, mint ahogy te. És most is a legjobbat akarja. Félt titeket.

Visszafelé sült el az együttalvást tiltó ajánlás

Nincs olyan új szülő, aki ne hallotta volna a figyelmeztetést: Soha ne aludjon együtt a kisbabájával!

Az állami és helyi egészségügyi szervek Massachusettsben és szerte az Egyesült Államokban az egyik legfontosabb feladatuknak tekintik ennek az üzenetnek a közvetítését azóta, hogy az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) 2011-ben hivatalos ajánlásában megfogalmazta. Dollármilliókat költöttek a hirdetésére és még több milliót arra, hogy kiságyakkal lássák el a szegény családokat.

Majomszeretet és kényeztetés

Ranschburg Jenő gyermekpszichológus elé tártuk az anyák leggyakoribb kétségeit, amik a baba születése után jelentkeznek.

- Sok anyát felkészületlenül ér az első gyerek születése. Áradnia kellene a boldogságnak, helyette viszont elborítanak a kétségek! Mert a csecsemő nem úgy működik, ahogy vártuk, nem olyan elégedett, nem annyit alszik, sokkal többet sír.

Nem volt gyerekszobája!

Nemrég olyasvalakiről jelent meg egy hír a neten, aki meglehetősen bárdolatlan megjegyzést tett valakire. Kijött belőlem a pszichológus, és védelmembe szerettem volna venni, megvilágítva, hogy biztos "nem volt gyerekszobája". Ahogy elkezdtem írni, rájöttem, hogy ez a mondat ma már nem azt jelenti számomra, mint amit tíz-húsz éve jelentett - persze, ha szó szerint értelmezzük.