Szoptatás

"Ilyenkor azt érzem, vissza tudtunk hozni valamit abból, amit a koraszülés elvett"

Az anyatejes táplálás és szoptatás állandó kérdéskör anyák és nagymamák között. Orvosok és nővérek közt pedig azért is kiemelten fontos téma, mert a koraszülött-ellátásban életeket menthet az, ami a természet által adatott. Ma Magyarországon minden tizedik baba a 37. gesztációs hét előtt születik, így a koraszülés népbetegségnek számít. Szerencsére az utóbbi időben sokat emlegetett magyar egészségügyben léteznek olyan szakemberek, akik munkájukban nemcsak feladatokat, hanem hivatást is látnak.

Készülj kisbabád szoptatására!

"A szülésfelkészítő tréningemen és itt, a Dúla blogon is igen fontosnak tartom, hogy sok szó essen a szülés utáni első pár hétről, a kórházi gyermekágyas napokról, a kolosztrum jelentőségéről, a baba-mama egység támogatásáról. Ezekről a témákról kérdeztem dr. Kun Judit IBCLC szoptatási tanácsadót, A “Szoptatásért” Magyar Egyesület elnökét."- írja Lénárd Orsi, dúla

Számtalan úton egyfelé

Szinte mindenki tudja, hogyan a legjobb szoptatni, elválasztani, nevelni, fejleszteni, tanítani a gyereket. De azt már nem, hogy mindennek rengeteg módja van a világ többi táján.

Minden szülő azt szeretné, ha gyereke boldogan, egészségesen élne ott, ahova született. Van, aki ősei tapasztalatait használja, mások a tudomány eredményeit, vagy esetleg mindkettőt. Múltunkra tekintve annyi nevelési elvet kapunk, ahány kicsi és nagyobb kulturális közösség él a földön. A kutatóknak két fő szabályt sikerült azonosítaniuk: ne hagyd sírni a babát (mert veszélyt hoz ránk), és tartsd mindig szem előtt (nehogy bajba kerüljön). Az, hogy ezt miként valósították meg, mindig az éghajlattól és az életkörülményektől függött. Nézz körül velünk a világban, biztos téged is meglep egyik vagy másik megoldás, pedig írásunk csak rövid kis ízelítő!

Sződy Judit írása.

Oldalak