Testvérek, kis korkülönbséggel

Amikor meglátod a két csíkot a teszten, az maga a boldogság. Kivéve, ha épp a pár hónapos gyereked rácsoságyába kapaszkodsz, hogy össze ne rogyj a meglepetéstől. Nemrég szültél, és máris kopogtat az új baba. Millió kérdés merül fel benned. Ha filozofikus hajlamú vagy, akkor akár az is, hogy hogy lehet két pici gyereket egyformán szeretni? Ha praktikus, akkor az, hogy melyek azok a túlélési stratégiák, amelyekkel két pelenkás, nem beszélő gyereket át lehet navigálni az egyik napból a másikba?

Anyák egymás közt

Az élet egyik legegyszerűbb, leginkább magától értetődőbb tevékenysége, a szoptatás napjainkra olyannyira háttérbe szorult, és annyi nehézséggel járhat, hogy már külön szakma is létezik a támogatására.

Igény szerinti szoptatás – hordozás – együtt alvás. Ez valami szekta, vagy mi?

Az, hogy régen (vagy a világ sok pontján ma is) nők milliói kizárólag anyatejjel és szoptatás révén táplálták babájukat; éjszaka saját testükkel óvták, melegítették őt, nap közben pedig valamilyen eszköz segítségével magukra kötve, születés előtti időket idéző egységbe forrva élték életüket, nem holmi hippi-hóbort volt ám, hanem a túlélés záloga.

A láthatatlan munka – a „semmi”, amit az anyák csinálnak otthon

Este 10 óra. A tányérok és poharak szépen elmosva várakoznak a polcon. Az asztalon már nyoma sincs a vacsora romjainak. A gyerekek békésen szuszognak álmukban, másnapi ruhájuk a székre terítve várakozik. Rend és nyugalom van a házban. Mert anya mindent megcsinált. Ma is. Észrevétlenül és tízezredszer. Vajon mennyire ismerik el a nők otthoni munkáját, amit láthatatlanul végeznek napról napra, évről évre?